Bejegyzés kép
Orbán Viktor kormányfőt nevezte meg 2020 Európájának negyedik legbefolyásosabb politikusaként a Politico brüsszeli hírportál. Ez az e heti, magyar és lengyel vétóval fenyegetett uniós csúcs előtt még kevésbé érdektelen, mint egy-két hete lett volna. A miniszterelnök azok kategóriájában szerepel, akik működtetik a dolgokat – írta meg cikkében az index.hu.

Az első helyre Giuseppe Conte olasz kormányfő került, akinek feladata, hogy ne dőljön be az EU egyik legeladósodottabb gazdasága, a második Emer Cooke, a koronavírus-járvány idején felértékelődött Európai Gyógyszerügynökség első embere, a harmadik pedig Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke. Az ötödik Emmanuel Macron francia államfő lett. Recep Tayyip Erdoğan török elnök a hatodik, Boris Johnson brit kormányfő pedig a kilencedik a sorban. Ursula von der Leyen (német) európai bizottsági elnök és Jens Stoltenberg (norvég) NATO-főtitkár az álmodók kategóriájában végzett az első két helyen.

Miközben az ellenzék szerint az uniós vétó miatt a magyar miniszterelnök végképp elszigetelődött az Unióban, eközben a kormánypárti elfogultsággal éppen nem vádolható Politico ma Európa negyedik legbefolyásosabb politikusának választotta Orbán Viktort, aki ezzel megelőzi a listán többek között a francia elnököt.

– írta a Facebookon Varga Judit igazságügyi miniszter.

A cikk a pestisracok.hu-n olvasható.

https://pestisracok.hu/orban-viktort-valasztotta-meg-europa-negyedik-legbefolyasosabb-emberenek-a-politico

Következő
Orbán Viktor: Januárig marad a kijárási tilalom, a szentestéről december 21-én hozunk döntést