Bejegyzés kép

Tízmilliárd forint értékű beruházás indult, vagy készült el az elmúlt öt évben a zselici falvakban. A Kaposvár környéki 25 településen elsősorban szociálisotthon, óvoda és bölcsőde újult meg, de sokan vásároltak falubuszt.

Gyopáros Alpár (balra), Gelencsér Attila (középen) és Lengyel Gábor

– Mindezeknek köszönhetően ma már nincs eladó ingatlan a Kaposvár környéki falvakban – tette hozzá Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője.  – Egyre többen költöznek ki a városból, akik pedig maradnak, örömmel élvezik a Zselicet, mint rekreációs övezetet. Folyamatosan gyarapodnak szabadidős lehetőségek a Zselicben, s ezt mind többen ki is használják – fogalmazott a képviselő, aki a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal látogatott el a zselici zsákfaluba.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy Somogy megye felülreprezentált a Magyar Falu Programban.

– Az elmúlt két évben 800 nyertes pályázat volt Somogyban, 8,7 milliárd forint értékben. Összesen 12.000 pályázatot támogattunk, ebből sok volt a somogyi – mondta a kormánybiztos, aki arról is szólt, hogy 2018-ban 2500 olyan település volt Magyarországon, ahol csökkent a népesség.

– Ma ezek között 1000 olyan falu van, ahol már megindult a növekedés. Célunk, hogy megállítsuk az elvándorlást, és mindenhol visszatérjen az élet a falvakba – tette hozzá Gyopáros Alpár.

Szilvásszentmárton jó úton halad efelé. – A falusi CSOK-ot kihasználva három család költözött a közelmúltban a településre, erre 20 éve nem volt példa – mondta Lengyel Gábor, a település polgármestere.

Szilvásszentmárton

– Minden negyedik házat felújítanak. Sokat pályáztunk, és sokat nyertünk. Felújítottuk a faluházat, megújult a temetőhöz vezető út, ahová parkolót is építettünk és új falubuszt is vásároltunk. A 200 fős zsákfalu felkerült a térképre, s ez nemcsupán a FALU Fesztiválnak köszönhető. Sok tervünk van, szereznénk például a főutat felújítani, s mindent megtenni azért, hogy a helyiek egyre jobb körülmények között élhessenek Szilvásszentmártonban – mondta a településvezető.

A cikk a kaposvarmost.hu-n olvasható.

https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2021/05/07/palyazati-penzbol-fejlodnek-a-zselici-telepulesek.html

Következő
Augusztusig biztosan maradnak a korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek