Bejegyzés kép

Elindult  baloldali hergelés az épülő debreceni akkumulátorgyár ellen.

Már tavaly elkezdetek tüntetéseket szervezni,- köztük hivatalos tüntetőkkel- szándékosan uszít és mindezt azért, mert fizetnek nekik. Fizet nekik Soros György milliárdos alapítványa és hálózata.

Úgy tüntetnek, hogy a gyárat építő vállalat Türingiában nyitja meg első európai akkumulátorüzemét. Abban a Türingiában, ahol zöld-szocialista koalíció kormányoz.

Háborognak a baloldalon, úgy, hogy közben megveszik az elektromos autókat, e-rollereket, majd tiltakoznak, hogy az akkumulátorokhoz gyárat kell építeni.

A tiltakozások célja elrettenteni a befektetőket attól, hogy a korszerű technológiákat Magyarországra hozzák, miközben hallgatnak arról, hogy az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek.

A járműgyártásban ugyanis óriási átalakulás van kialakulóban. A jelenlegi 1200 GWh-s akkugyártási kapacitás 2027-re megnyolcszorozódik. Az autógyártók pedig odatelepülnek szívesen, ahol a közelben van akkumulátorgyár. Ez óriási vonzerőt jelent. Nem véletlen, hogy a kínai CATL, a világ első számú elektromos autókba szánt akkumulátorgyártója Debrecenben akar letelepedni, ott ahol BMW is gyárat épít.

Minderről a baloldalon mélyen hallgatnak, helyette inkább hazugságokat terjesztenek.

Azt terjesztik, hogy az akkumulátor gyár 40 ezer köbméter ivóvizet használ el egy nap alatt. Ezzel szemben a valóság az, hogy 3 ezer köbméter a napi vízigény, aminek a 80 százalékát megtisztított szennyvízből elégítik ki.

Az terjesztik, hogy az akkumulátor gyár környezetszennyező és betegséget okoz.

Arról viszont mélyen hallgatnak, hogy a gyárnak meg kell felelnie az európai uniós környezetvédelmi előírásoknak, a dokumentációkat pedig mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.

Sok mindenről hallgatnak, ha pedig megszólalnak, ismét összevissza beszélnek.

Gelencsér Attila

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője

Következő
Nagy Márton: Hamarosan felminősítésre számíthat Magyarország