Bejegyzés kép

„Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU nem tervez európai minimálbért, főleg nem kötelezőt” – írja közösségi oldalán Szanyi Tibor, aki úgy véli: Gyurcsány felesége „reggel, délben és este hazudozva” félreértelmezi a javaslatot.

Amint arról mi is beszámoltunk, Dobrev Klára pár napja közösségi oldalán osztotta meg a nyilvánossággal: „lesz európai minimálbér”.

Nem hittek nekünk. Nevettek az európai minimálbér bevezetéséről szóló terveinken. Azt is mondták, ez lehetetlen. És most tessék: készül az uniós szabály, lesz európai minimálbér. Az Európai Bizottság ma kiadta azt a direktívát, amely az uniós minimálbér meghatározásához kell” – írta szerdán a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Szavait azonban cáfolja Szanyi Tibor, az ISZOM alapítója, aki 2014-2019 között az MSZP EP-képviselőjeként politizált. A szocialista pártból távozott Szanyi vasárnap késő délután a közösségi oldalán azt írja:

Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU nem tervez európai minimálbért, főleg nem kötelezőt, ám az Európai Bizottság szívesen segít kiszámolni a helyes nemzeti minimálbéreket azon kormányoknak, amelyek gondolkodnak ilyesmin”.

„Dobrev Klára pedig reggel, délben és este hazudozva úgy értelmezi ezt a konzervatív javaslatot, hogy a DK, még inkább ő maga egyszemélyben elintézte az összes európai melósnak az egységes európai minimálbér Kánaánját, hiszen pártja ezt ígérte”

A cikk a vadhajtasok.hu-n olvasható.

https://www.vadhajtasok.hu/2020/11/01/szanyi-kapitany-megmarta-dobrevet-hazudozik-az-europai-minimalberrol-reggel-delben-es-este

Következő
Belgium megadta magát a vírusnak