Bejegyzés kép

A kormány mintegy százezer munkahelyet védett meg a vendéglátás, a turizmus, a szállodaipar, illetve a sport- és szabadidős létesítmények célzott támogatásával – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden.

Kiemelte: a koronavírus-járvány miatt a fenti ágazatokban működő vállalkozások rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, ezért számukra bértámogatást dolgozott ki a kormány.

 

A kormány a bértámogatási programot ismét meghosszabbította, a vállalkozások adminisztrációját egyszerűsítette, a kifizetéseket pedig felgyorsította – mutatott rá György István.

Az új szabályozás eredményeként a megítélt támogatások 98 százalékát már kifizették a kormányhivatalok – tette hozzá. A vállalkozások a megítélt 35,5 milliárd forintból 35 milliárdot már meg is kaptak, vagy a napokban megérkezik a számlájukra a pénz – részletezte. Mindez elmondása szerint 15 ezer vállalkozást érint, amelyeknél a dolgozók bérének felét 4 hónapra átvállalja a kabinet.

A kormány minden erejével azon dolgozik, hogy az emberek egészségét, életét megvédje, és a munkahelyeket megőrizze; célja, hogy mielőbb újra kinyithasson az ország – húzta alá az államtitkár. Ehhez az kell, hogy a lehető leghamarabb minél többen megkapják az oltást – tette hozzá utalva arra, hogy erre készen állnak, ha érkezik elég vakcina.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2021/02/09/szazezer-munkahely-ennyit-vedett-meg-a-bertamogatas?source=hirkereso

Következő
Kezdődik a krónikus betegséggel küzdők oltása is