Bejegyzés kép
Az Ukrajnában zajló háború idején legfontosabb kötelességünk hazánk biztonságának garantálása, amely feladatnak több dimenziója is van – fogalmazta meg közösségi oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter Mevlüt Cavusoglu török kollégájával a földgáz-szállítások fenntartásának feltétlen szükségességéről egyeztetett telefonon.

Magyarország energiaellátása jelenleg zavartalanul, menetrendszerűen, a megkötött szerződéseknek megfelelően történik. Ennek keretében naponta 10 millió köbméternyi földgáz érkezik délről a Törökország-Bulgária-Szerbia útvonalon keresztül – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon, azt követően, hogy Mevlüt Cavusoglu török kollégájával telefonon egyeztetett a földgázszállítások fenntartásának feltétlen szükségességéről.

Szijjártó Péter közölte, török kollégájának is elmondta, hogy „miközben Magyarország az európai egység fenntartásában érdekelt, nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg”.

„Az energiaellátás szankcionálását ezért mindenképpen el fogjuk kerülni, s ahogy a pénteki brüsszeli beszélgetéseimen meggyőződhettem róla, szerencsére többen is ezt az álláspontot képviseljük az Európai Unióban ” –  fejtette ki a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, az Ukrajnában zajló háború idején „legfontosabb kötelességünk hazánk biztonságának garantálása, amely feladatnak több dimenziója is van”.

„Először is meg kell akadályoznunk, hogy Magyarország belesodródjon ebbe a háborúba. Ennek érdekében ellenállunk a nyomásnak és az ellenzék követeléseinek is: nem küldünk sem katonát, sem fegyvert Ukrajnába, és nem engedjük halált okozó fegyverek átszállítását sem a területünkön” – húzta alá a tárcavezető.

Kiemelte, a NATO pénteki külügyminiszteri értekezletén a „magyar érdeknek megfelelő álláspontot fogadtunk el: mindent el kell követni annak érdekében, hogy ne jöhessen létre közvetlen összeütközés a szövetség és Oroszország között”.

„Kimondtuk: a NATO nem részese a háborúnak” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A miniszter közölte ugyanakkor, hogy „itt van a másik fontos dimenzió is: az energiabiztonság kérdése”.
A tárcavezető megjegyezte, „török barátaink tapasztalata szerencsére hasonló a miénkhez: náluk sincs visszaesés vagy zavar a szállításokban”.

A cikk a hirado.hu-n olvasható.

https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2022/03/06/szijjarto-nem-engedhetjuk-meg-hogy-a-haboru-arat-a-magyar-emberek-fizessek-meg

Következő
Átadták Kaposvár első elektromos autóbuszait