Bejegyzés kép
A koronavírus-járvány fontos tanulságairól is beszélt csütörtöki prezentációjában Varga Mihály pénzügyminiszter. Szerinte ezek egyike, hogy az értékláncokat maga köré szervezni képes magyar vállalatokra és márkákra van szükség. Fel is sorolt néhány hazai tulajdonú céget.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének előadását követően megtartotta beszédét Varga Mihály pénzügyminiszter is a csütörtöki Gazdasági Évnyitón.

Magyarországon is megvan az esély, hogy értékláncokat maga köré szervezni képes magyar vállalatok és márkák jöjjenek létre.

Példaként Dél-Koreát hozta fel, ahol néhány évtized alatt a helyi, országon belüli vállalatok világszinten ismert cégekké és brandekké váltak. Ezzel kapcsolatban egy képet is vetített a tárcavezető felsorolva ezeket a dél-koreai vállalatokat (a felsorolásban jelen volt az SK Innovation, amely épp a múlt héten jelentette be 3. magyarországi beruházását, ami 681 milliárd forintos értékével a valaha volt legnagyobb egyedi zöldmezős fejlesztés), valamint melléjük emelve néhány kiemelkedő magyar márkát. Utóbbiak kapcsán megemlítve, hogy

Magyarország egyelőre regionális szinten ismert vállalatokkal, illetve brandekkel rendelkezik.

Ezek a magyar márkák a következők lehetnek szerinte többek között:

Varga Mihály egyébként nem most először beszélt a világhírű magyar brandek lehetőségéről. 2018-ban szintén az MKIK eseményén szólt erről.

Címlapkép forrása: Portfolio

A cikk a portfolio.hu-n olvasható.

https://www.portfolio.hu/uzlet/20210204/tizenegy-magyar-marka-amire-epitene-az-orban-kormany-468320

Következő
Fejezze be a halálkampányt baloldal!