Bejegyzés kép
Tovább bővíti jövőre a kormány azon kistelepülések listáját, ahol 2021-ben igénybe lehet venni a falusi csokot – erről született döntés. Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzetnek kiemelte: a falusi csok nagyon népszerű, az otthonteremtési támogatás falusiak tízezrei számára tette vonzóvá a kistelepülési életformát. A kezdeményezésnek köszönhetően számos hazai kistelepülésen megállt a népességfogyás.

Januárjától tovább bővül a falusi csokkal érintett települések listája – emelte ki lapunknak a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta, hogy a kormány döntésének köszönhetően 2021 elejétől valamennyi hatszáz fő lakosságszám alatti településen elérhető lesz a falusi csok, ezen kívül minden olyan 600-2500 lakosú településen igénybe lehet venni a támogatást, amelyen nem, vagy csak mérsékelt népességnövekedést tapasztaltak. Ez azt jelenti, hogy csaknem kétszáz új település kerülhet be a fiatal családok látókörébe.

– Így immáron 2678 településen érhető el a támogatás, amely hazánk ötezer lélekszám alatti településeinek több mint 93 százaléka – tette hozzá.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a falusi csok, a kistelepülési otthonteremtést segítő kormányzati támogatási forma 2019. július 1-jén indult el a Magyar falu programban. Hozzátette: az eddig eltelt időben csaknem 16 ezer befogadott kérelem érkezett, a támogatások összege meghaladta a 83 milliárd forintot. – Nem egész másfél év alatt tehát 16 ezer magyar család döntött a vidékre költözés, vagy a meglévő falusi ingatlanban történő helyben maradás mellett – hangsúlyozta.

A kormánybiztos rámutatott arra, hogy a Magyar falu program rugalmas, folyamatosan reagál a kistelepülések tényleges igényeire. – Folyamatosan értékeljük, elemezzük a program eredményeit, különösen igaz ez a falusi csokra.

A tapasztalatok és a jó visszajelzések azt igazolják, a kistelepülésen történő otthonteremtés ismét bekerült a fiatalok látókörébe, menő lett a falusi biztonságos életforma – mondta el Gyopáros Alpár.

A politikus szerint a falusi csok nagyszerűsége abban áll, hogy a támogatás igénybe vehető tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén használt lakásvásárlással egybekötött bővítésre és/vagy korszerűsítésre, valamint meglévő lakás bővítésére és/vagy korszerűsítésére is. – A falusi csok bevezetése olyan motiváció, amely a letelepedésen gondolkozó szülők, párok számára többlettámogatásokat biztosít, amennyiben nem városi, hanem falusias környezetben szeretnének családot alapítani, gyermeket nevelni. Használt lakásvásárlással egybekötött korszerűsítés és/vagy bővítés esetén akár tízmillió forint támogatás is igényelhető. A falusi csok maximális összege vásárlás és korszerűsítés/bővítés esetén egy gyermeknél 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió forint, míg három vagy több gyermeknél tízmillió forint – fogalmazott a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár kiemelte: A polgári kormány mindent elkövet a magyar vidék talpra állítása érdekében

Fotó: Mirkó István

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy a támogatási konstrukció lehetőséget teremt arra is, hogy a vidéki környezetben élő családok meglévő lakásukat korszerűsítsék, felújítsák vagy bővítsék gyermekszámtól függően akár ötmillió forint vissza nem térítendő támogatással. A falusi csok igen széles körű korszerűsítési munkákhoz igényelhető, többek között belső tér felújítására, közműszolgáltatások bevezetésére, központi fűtésrendszer kialakítására vagy cseréjére, külső nyílászáró és tetőcserére, illetve meghatározott mértékben a melléképület felújítására, valamint kerítés építésére is.

A falusi csok maximális összege meglévő lakás korszerűsítése/bővítése esetén egy gyermeknél 300 ezer forint, két gyermeknél 1,3 millió forint, míg három vagy több gyermeknél ötmillió forint.

Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban bejelentett, a jövő év januárjától igényelhető otthonfelújítási támogatás is igényelhető a falusi csok mellé. – Semmi nem zárja ki, hogy mindkét támogatást megkaphassák a jogosultak, amennyiben a felújítási/korszerűsítési tevékenységek megoszthatóak. Vagyis lehetőség van arra, hogy például az egyik támogatásból nyílászárót, a másikból pedig tetőt cseréljenek. A vidéki otthonteremtésben gondolkozók élhetnek az áfa-visszatérítés lehetőségével is, ami újabb milliókat jelenthet egy családi ház vásárlása/felújítása esetén – jelentette ki Gyopáros Alpár. Vagyis, ha egy három gyermeket vállaló család falusi csokot vesz igénybe preferált településen egy 15 milliós ingatlan vásárláshoz és felújításához, úgy megkapja a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást, az áfa-visszatérítést, és kamattámogatott hitelt vehet fel.

Január elsejétől nem kell illetéket fizetnie, igénybe veheti az otthonfelújítási támogatást hárommillió forintig, továbbá a babaváró támogatás is rendelkezésére áll akár tízmillió forintig.

A kormánybiztos hangsúlyozta, jövőre a Magyar falu program egyéb alprogramjai is tovább bővülnek, mert a polgári kormány mindent elkövet a magyar vidék talpra állítása és a magyar családok támogatása érdekében.

A cikk a magyarnemzet.hu-n olvasható.

https://magyarnemzet.hu/belfold/ketszazzal-tobb-kistelepulesen-igenyelheto-a-falusi-csok

Következő
Lokális megoldások a globális semmittevéssel szemben